Íriszbõl - Donna Lucia
Egy kellemes kora tavaszi estén - 1935-ben - egykori gimnáziumi
osztálytársaimmal a hagyományossá vált baráti összejövetelünket
tartottuk a hangulatos budai Ketter- (ma Borostyán) étteremben.
Egyszer csak egy hihetetlennek hangzó történetre figyeltem fel: az
asztal túlsó felén Kismarty Lechner Lóránd, akkor még mûegyetemi
hallgató (ma az egyetem nyugalmazott professzora), arról beszelt
asztali szomszédainak, hogy családjának egyik távoli rokona (másod
unokatestvére), egy tizenhat esztendõs leány, egyik reggelen
felébredve, a család számára idegen nyelven kezdett beszélni,
édesanyját és testvéreit nem ismerte meg...
Csak késõbb tudták meg a család egyik szerzetes rokonától, dr.
Hümpfner Tibortól, aki sokáig dolgozott a vatikáni könyvtárban és
minden latin eredetû nyelven kitûnõen beszélt és írt, hogy a leány
spanyolul beszél, és azt állítja magáról, hogy Madridban élt,
munkásasszony volt, ott negyven éves korában tüdõbajban meghalt...
És itt - ebben a családban „ébredt" fel.
Tüstént faggatni kezdtem kedves barátomat, volt osztálytársamat,
hogy mondja meg a leány nevét és címét.
Íriszbõl spanyol asszony...
Hiába kérleltem, hallgatásba burkolózott. A titokzatos történet
azonban nem hagyott nyugodni. Kerülõ úton, jó néhány telefon-
érdeklõdés után az osztálytalálkozót követõ napon megtudtam, hogy ki
a titokzatos másod unokatestvér, akivel állítólag ez a lélekvándorlási
história megtörtént. Megtudtam, hogy Farczády Írisz az eredeti neve.
(Írisz ma már nagymama, sokáig dolgozott mûszaki rajzolóként egyik
nagy tervezõintézetünkben, és utolsó - jó néhány évvel elõtti -
találkozásunk alkalmával kijelentette, hogy nem kíván „ebben a
materialista szemléletû világban" az átváltozásáról nyilatkozni...)
Nyomozni kezdtem, mindenáron szemtõi szemben akartam látni a
spanyollá változott leányt, akinek apja Farczády Gerõ unitárius székely
vegyészmérnök, édesanyja pedig egy osztrák katonatiszt leánya volt.
Egyik rokonuk - egy másik unokatestvér -, akinél szintén érdeklõdtem a
családban történt események felõl, úgy tájékoztatott, hogy az apa az
Országos Magyar Tejszövetkezeti Központ (OMTK) józsefvárosi
üzemében dolgozik, és egészen biztos, hogy megakadályozza a
leányával való találkozást.
Címüket a fõkapitánysági bejelentõhivatalban tudtam meg: II., Lepke
u. 8. És mert tartottam attól, hogy az apa elzárkózna minden
felvilágosítás elõl, olyan idõben terveztem a család meglátogatását,
amikor a családfõ dolgozik, annál is inkább, mert az anya -errõl is
kaptam információt - híres spiritiszta médium, okkultista társaságok
tagja, és nemcsak hisz a természetfeletti erõkben, de propagálja is
azokat.
Számítottam arra, hogy az anya beszédesebb lesz. A szerkesztõnek
elmondtam, milyen riport ügyében nyomozok és kértem, adja mellém az
akkori idõk egyik leghíresebb fotóriporterét, Escher Károly bácsit
(nekem akkor õ bácsi volt), hogy ha sikerül bejutni a Lepke utcai
otthonba, felvételeket készítsen a leányról.
Abban az idõben újságírói fogás volt, ha az ember olyan házba, vagy
lakásba akart benyitni és nyilatkozatot kicsikarni, ahol nem
remélhetett „szíves" fogadtatást, azt kellett mondani: a
fõkapitányságról jöttünk... Az egykori fõkapitányság Vigyázó Ferenc
utcai bejárata mellett volt ugyanis az úgynevezett rendõri sajtóiroda.
Itt tanyáztak az újságírók egy-egy rendõri eseményre várva. A rendõri
tudósítóknak a nyomozókéhoz hasonlító jelvényük is volt, a zakó
hajtókája alatt viselték. Ennek felmutatása és a „fõkapitányságról
jöttünk" bejelentés mindig hatásos volt. Ezúttal is.
A riporter nem csodálkozik
Bekopogtattunk a Lepke utcai lakásba: az édesanya jött elénk. Nem is
lepõdött meg látogatásunkon, amikor megmondtuk, Írisz nevû leánya
ügyében járunk nála.
- Íriszt keresik? Õ már meghalt... Írisz elment, és aki most itt van
velünk, az Lucia, egy madridi asszony!
A riporternek semmin sem szabad csodálkozni, de most Károly bácsi és
én rémülten hallgattuk ezeket a kijelentõ mondatokat,
megborzongtunk a misztikus történet ilyen józan szavakkal
rögzített "tényén".
Az anya bevezetett a lakásba, cigarettával kínált. Csak annyit tudtam
kérdezni:
- Hogy történt? Mi történt?
- Írisz a gimnázium negyedik osztályát végezte el kitûnõ
eredménnyel. Jó tanuló,eleven kislány volt, a gimnáziumi kötelezõ latin
és német nyelven kívül csak franciául tanult. Egyik este gyengélkedett,
sõt annyira rosszul érezte magát, hogy azonnal ágyba fektettem, és az
ágya szélére ültem. Egyszer csak nagyon mélyet sóhajtott. A szívembe
hasított az a fájdalmas érzés, hogy Iriszke meghalt! Ráhajoltam,
éreztem a lélegzetvételét, végigsimítottam a szívén: dobogott. Meg
könnyebbültem. "Mélyen alszik" - gondoltam,pedig dehogy élt, akkor
már meghalt, a teste itt maradt, de a lelke elszállt... Ezt csak másnap
reggel tudtuk meg, amikor az ágyban fekvõ teremtés, a mi Íriszünk,
mély ál mából felébredt, elkezdett valami idegen nyelven kiabálni,
kiugrott az ágyból és el akart szaladni. Visszatartottuk, szóltunk hozzá,
de nem értett bennünket, riadtan nézett rám, és senorénak
(úrnõnek) szólított. Engem, az édesanyját! Kiabált és sírt. Csak
annyit értettünk, hogy Madridról beszél, valami Pedrót emleget. Csak
késõbb tudtuk meg a család egyik pap barátjától, akit idehívtunk,
hogy Lucia (mert akkor már így nevezte magát) spanyolul beszél,
mégpedig tökéletesen.
Nincs rá magyarázat
A rejtélyre, az okkultista csodára, vagy „lélekvándorlás! esetre" nincs
elfogadható magyarázat. Orvosok, pszichiáterek vitatkoznak: csalás,
szélhámosság, spiritiszta trükk vagy a skizofrénia rejtélyesen
megdöbbentõ esete. Az Értelmezõ Szótár szerint az okkultizmus az
érzéki világon kívülieknek vélt titokzatos erõkrõl, szellemekrõl szóló
tudománytalan tanítás. A reinkarnáció pedig a lélekvándorlást hirdetõ
vallásokban valakinek vagy valaminek más testben való újjászületése.
Hernádi Gyula egyik elbeszélésének lábjegyzetében idézi E.
Mecklerburg (?) pszichiátert: A fizikai halál után következõ
reinkarnációs, azaz újjászületési módozatok elképzelhetõk... Ha a
pszichiáter neve után kérdõjelet tettünk, még inkább azt kellene
tennünk állítólagos kijelentése után. Hernádi ugyanis szereti
a „megcsavart" témákat, és az általa történelmi „blõdlinek" nevezett
írásaiban a történelmi alakokat szatirikus éllel költözteti más emberek
alakjába. (Ezt a kis kitérõt azért tartottam fontosnak ide beiktani, hogy
az olvasó kellõ kritikával és tájékozottsággal fogadja vagy ne fogadja
el az alábbi történetet.)
Írisz-Lucia átváltozása nagy fordulatokat hozott Farczády Gerõ mérnök
családi életébe. Lucia nem ismerte meg testvéreit, anyját úrnõnek
nevezte, magát pedig szolgálónak és eszerint is cselekedett. Spanyol
ételeket fõzött, spanyol dalokat énekelt, és spanyol táncokat mutatott
be. Egész otthona idegen volt számára. Jelekkel, majd késõbb
szerzetes rokona tolmácsolásával tudtul adta a családnak, hogy
õt Lucia Altarez de Salvió-nak hívják, negyvenéves korában, 1933
augusztusában tüdõbajban halt meg Madridban, és itt „ébredt fel". A
férje napszámos volt, és Madridban a Calleoscura 7. számú házban volt
lakásuk. Tizennégy gyermeke volt, a legkisebb csontszuval jött a
világra, és hamar meg is halt. Nehézkes, szálkás, kezdetleges betûkkel
írta fej a nevét; késõbb a törvényszéki írásszakértõ megállapította,
hogy a gimnazista iskoláslány, Írisz, korábbi írásával öszehasonlítva, az
új kézvonások egy teljesen elütõ jellemû, megfáradt nõ írását mutatják.
Nem pirult el, pedig...
Amikor Írisz-Lucia is elõjött a másik szobából, félénk mozdulattal
nyújtott kezet, és a szék szélére telepedve ült az asztalhoz. Nagy
szemeket meresztett ránk, de azután szívesen állt Escher Károly
fényképezõ masinája elé anyjával és Renée nevû húgával. Károly bácsi
még táncmozdulatait is lencsevégre kapta. Ám hiába szóltunk hozzá
magyarul, értetlenül nézett ránk. Amikor egyszer édesanyja valamiért
kiment a szobából és Luciával magunkra hagyott, odasúgtam a
kollégámnak, hogy most olyan ocsmány és durva szavakat mondok
neki, amire - ha valóban érti az eredeti anyanyelvét és csak titkolja -
egy apácáknál nevelkedett lány legalábbis elpirul vagy a szeme
megrebben... Mondtam is én olyanokat, hogy magam is restelltem.
Lucia rendületlen csodálkozással hallgatta egy kocsist is
megszégyenítõ kifejezéseimet:
jól látszott, hogy nem értette, akár zulu nyelven is mondhattam volna.
Engedélyt kértem az édesanyjától, hogy másnap a spanyol követség
titkárnõjét és az akkor Budapesten vendégszereplõ Busch Cirkusz
egyik spanyol artistáját magammal hozhassam. Mindketten szívesen
eljöttek, és Luciával fesztelenül beszélgetni kezdtek. A lány olyan
hibátlanul beszélt spanyolul, tökéletes kiejtéssel, hogy azt itt
Budapesten nem tanulhatta meg. Madridot úgy ismerte, mint egy
budapesti asszony a fõváros utcáit, tereit, piacait.
Világszenzáció lett!
A szerkesztõségben nem akartak hitelt adni szavaimnak, Escher Károly
fotóiban is valami trükköt sejtettek. Ezért az általam feltárt adatok
nyomában másnap Bakos Ákos, Az Est akkori fõmunkatársa
személyesen látogatta meg a családot, és a riportot is õ írta meg.
Sajnos. Nem bízták ezt a rejtélyes anyagot egy kezdõ riporterre, aki
talán nem elég tapasztalt, és könnyen felsülhet, bár másnap és a
további napokon a riport folytatását, a megjelenés után bekövetkezett
eseményeket én írhattam meg.
„Pár napja tudósítónk Jelentette - írta Az Est -, hogy a Hûvösvölgy
egyik villájában él egy tizenhét esztendõs úrilány, aki családja és
sajátmaga állítása szerint két esztendõvel ezelõtt spanyol
munkásasszonnyá változott. Fantasztikusan hangzott ez a közlés, de
újságírói kötelességünknek tartottuk, hogy mégis utánanézzünk a
dolognak. Beszélgetéseink, érdeklõdésünk eredményeit közöljük a
következõkben. Állást termesztésen semmilyen irányban nem
foglalhatunk a furcsa ügyben, csupán hûségesen leírjuk azt, amit a
lánnyal és családjával kapcsolatban tapasztaltunk és hallottunk.
Szolgálatot akarunk tépni a tudománynak ezzel a közléssel. Nyilván
orvosok és lélekbúvárok feladata annak meg-, állapítása, hogy mi is
történt írisszel, aki Luciává változott..."
A riport megjelent, és nemcsak Magyarországon,, de a világon
mindenütt nagy port vert fel. Úgyszólván valamennyi világlap átvette a
tudósítást, angliai és hollandi metafizikai és metapszichikai társaságok
tudósai repülõgépre ültek, a külföldi filmhíradós riportereknek és
újságoknak egymás után nyitották ki az ajtót a Lepke utcában. Dr.
Hümpfner Tibor, cisztercita szerzetes jelentette a Vatikánnak az esetet.
Egy magas rangú egyházi férfiú jelent meg az „esetleges" csoda
kivizsgálására, de csupán egész bizonytalan és hitetlenkedõ jelentést
tudott írni a Szentszéknek.
Felhívtuk a lap madridi tudósítóját is, hogy nézzen utána a Lucia által
megadott címnek. Másnap telefonált, hogy „Calleoscu-ra" nevû utca
nincs a munkásnegyedben, hasonló nevû utca azonban több is van, és
azokban számos Alvarez vagy Altarez nevû család található. Abban az
idõben Madridban nem volt lakásbejelentési kötelezettség, a szegény
munkáscsaládok egyre-másra költözködtek oda, ahol olcsóbb volt a
lakbér, vagy közelebb volt a munkahely.
A fõkapitányságon a spanyol tolmáccsal
A budapesti spanyol ügyvivõ, Carlos Arcos Cuadra felkérte a
fõkapitányságot, hogy derítsen fényt a bonyodalmas ügyre, hiszen, ha
a lány valóban „spanyol", tisztázni kell állampolgárságát és
tartózkodási engedélyt kell kérni számára. A fõkapitányság,
pontosabban dr. Ferenczy Tibor fõkapitány, dr. Tóth István rendõrorvos
és dr. Szimon István rendõrfõtanácsos a spanyol követségi tolmács
segítségével hallgatták ki a leányt és az édesanyját. A leány mindenre
hibátlan spanyol nyelven válaszolt, a magyarul feltett kérdéseket
azonban nem értette. (Vagy nem akarta megérteni - ki tudja?) Váltig
hangoztatta, hogy õ egy negyven éves munkásasszony, de itt egy
tizenhét éves leányként ébredt fel. A szüleit csak munkaadóként ismeri
el, segédkezik a háztartásban, testvéreit barátként kezeli.
A vizsgálat eredménytelen maradt, mint ahogy dr. Németh Ödön
törvényszéki hites elmeszakértõ sem jutott elõbbre. Farczády (risz-
Lucia, ahogy mar írtuk, ma már idõs asszony, unokái vannak, és közeli
rokonai szerint ennyi év után is idegenes kiejtéssel „töri" a magyar
nyelvet...
|
