Kedves Listatagok!
Nagyon szépen köszönöm a rengeteg szavazatot, és a segítő
szándékot. Nagyon jól esett. (Még azt is éreztem, hogy napközben
többen is telepatikusan érdeklődtetek a válaszom felől.)
A levelek, és a szavazatok alapján teljesen egyértelművé vált
számomra, hogy ennek a könyvnek széles olvasótábora lesz. Ezért ez
a könyv el fog készülni.
Félreértés ne essék, ezt a könyvet nem azért írom, hogy ebből
meggazdagodjak, de azt sem akarom, hogy rajtam gazdagodjon meg
valaki. (Keskeny a határ az önzetlenség és a hülyeség között.)
Azért írom, mert rólunk és nekünk szól.
Rengeteg tisztázni való kérdés van még ezzel kapcsolatban, ezért azt
szeretném kérdezni, hogy ki tudna összehozni Domján Lacival? (e-mail,
telefonszám, stb.)
Tisztába kell tenni először is, hogy lehet-e hivatalosan agykontrollos
könyvet írni az agykontrollos vezetői körökön kívülről is?
Ez egy nagyon fontos kérdés. Mert ha ez nem lehetséges, akkor
mindent másképpen kell fogalmaznom.
A szemléleten nem szeretnék változtatni, az az eddig is megszokott
lenne.
Kaptam olyan levelet is, amelyben azt ecsetelte egy kedves
tagtársunk, hogy milyen nehéz olyan könyvet találni, ami a mi szánk íze
szerint fogalmaz. Ezzel teljesen egyetértek. Ezért azt a kérdést is
szeretném feltenni, hogy miről szóljon?
A tematikát azért adtam közre, mert én ezeket gondoltam leírni.
Viszont előfordulhat, hogy Ti nem azt olvasnátok szívesen. Keressük
meg az arany középutat! Várom a javaslatokat arra nézve, hogy mely
fejezetek legyenek hangsúlyosabbak, illetve, ha kimaradt valamely
tárgykör, akkor az bekerülhessen.
Azt is szeretném kérni, hogy akik magánlevelezést folytattak velem, és
még esetleg őrzik némelyik levelemet, amiről úgy gondolják, hogy helye
lenne a könyvben, legyenek szívesek egy másolatot küldeni belőle.
Sajnos voltak olyan leveleim, amiket csak úgy rögtön freemailon
keresztül írtam, és ezek eredetijei áldozatul estek valamelyik
takarításomnak.
És az lenne még a kérésem, jelezzen már az is, akinek az esetét
névvel, vagy név nélkül példaként, vagy magyarázatként
felhasználhatom. Nem biztos, hogy fel is használom, mert nem az
esettanulmányok felé akarok elmozdulni, hanem olyan általános
elveket szeretnék leírni, amit sokrétűen fel lehet majd használni.
Következzen mindjárt egy kis ízelítő a folytatásból:
A tudat és a tudatalatti
Agyunkat úgy is feloszthatjuk, hogy tudatos és tudatalatti
agyműködést végző területek. Már most szeretném azt leszögezni,
hogy nézeteim szerint az agy működése nem korlátozódik a koponya
belsejére. Az aura egyes részeit is felhasználja erre a célra.
Agyunk a tudatunkon keresztül programozható, tanítható. Ennek nem
mindég vagyunk tudatában.
Fogjuk fel agyunkat úgy, mintha egy szuper számítógép lenne. Ha így
közelítünk hozzá, újabb felfedezéseket tehetünk.
Azon senki sem vitatkozik, hogy egy számítógép programozható, és
pont annyit tud, mint amire beprogramozták.
Ha ez így van, akkor vajon mit jelent ez agyunk esetében?
Agyunkat rengeteg információ éri. Többnyire a bal félteke dönti el, hogy
ebből az információ áradatból mi az, ami fontos a számunkra, és mi az,
ami nem; mire kell reagálnunk és mire nem.
Amire szükségünk van, azt olyan helyre teszi, ahol a gondolkodásunk
könnyedén felhasználhatja, ami pedig lényegtelennek tűnik, azt a
tudatalattinkon keresztül eltárolja. Úgy gondolja, hogy hátha jó lesz
még valamire.
De vajon milyen folyamatok játszódnak le az agyunkban?
Bár a gondolkodás mechanizmusa is tartogathat meglepetéseket, mi
most mégis a tudatalatti területére térünk át.
A számítógépes hasonlatunknál maradva tételezzük fel, hogy valahol
kell lennie egy parancsértelmező és végrehajtó egységnek.
Ez található a tudatalattinkban.
Talán meglepő, de rendkívül egyszerű működésű szerkezetről van szó.
(A természet is tudja azt, hogy minél egyszerűbb valami, annál
megbízhatóbb a működése.)
Mit tartalmaz tehát a tudatalattink?
Egy olyan parancsértelmező és végrehajtó mechanizmust, amely így
működik:
• Csak egy fajta logikai értéket ismer, az igazat. Fel sem
tételezi, hogy a tudatunkon keresztül hamis információ is eljuthat
hozzá. Ezért aztán, ha tagadó mondattal találkozik, először nem tesz
semmit. De ha sokáig szuggeráljuk neki, hogy "az ötös tételt ne
húzzam ki", akkor egy idő után elhagyja a tagadást, és végrehajtja a
mondat többi részét.
• Minden parancsot a megfogalmazás szerint precízen
végrehajt. Neki nem feladata gondolkozni, és elemezni, mert ezt már
más agyterületek megtették. Ő száz százalékig elismeri a munkájukat,
és nem kételkedik a parancsok jogosságában.
• Csak a jelen időt ismeri. Semmilyen utasítást sem tehet félre,
mindent végre kell hajtania, de csak akkor, ha a keltezése a jelenbe
szól. Ha azt mondanánk neki, hogy ez már tegnapra kellett volna,
értetlenül áll a feladat előtt. Hogyan lehet ez, amikor ő tegnap sem
lazsált? De nem fog vele foglalkozni, mert az ilyen parancs hibás. (Azért
ezt képes felismerni.) Ha viszont a jövőidőt használjuk, akkor pedig
azért nem foglalkozik vele, mert az még neki nem aktuális.
• A feltételes módú mondatok nincsenek benne az értelmező
szótárában. Ő csak biztos dolgokkal foglalkozik. Márpedig egy
feltételes módú mondatról mindent el lehet mondani, de ezt nem. Nem
hajtódik végre. Ha mégis valóra válik, akkor az azért történhetett meg,
mert biztos kijelentéseink is voltak ezen a területen.
• Csak rövid utasításokat képes feldolgozni. Egyébként elvész
a nyelvtan útvesztőiben.
• Az utasításnak hihetőnek kell lennie. Ha nem, akkor sajnos
egy védelmi mechanizmus leállítja a végrehajtást, mondván, hogy a
rendszer korlátait túllépi, veszélyezteti a biztonságos működést.
• A végrehajtható utasításokhoz köteles minden energia-
igényt kielégíteni. Ez a vészhelyzetekben produkált emberfeletti
teljesítményeknél látszik a legjobban.
Miután ezt megértettük, tovább kell szőnünk a hasonlatunkat. Miből is
indultunk ki?
Számítógépként kezdtük felfogni az agyunkat. Igen ám, csakhogy
akkor azzal is tisztában kell lennünk, hogy a számítógépben programot
is tárolunk.
Innen már csak egy paraszthajszálnyi távolságban található a
következő felismerésünk:
Nekünk is van programunk. Most hagyjuk a biológiai értelmezését. Az
más.
A tudatalattink őrzi a programunkat. Ez szabja meg a cselekedeteinket.
Ide írjuk, vagy írhatjuk be mi azokat a pozitív állításainkat, amiket a
parancsértelmezőnk végrehajthat.
Tulajdonképpen egy várólistát állíthatunk össze magunknak.
A programunk két fő típusra bontható:
1. Pozitív állítások. Ezek egy része beállítódásunkat,
énképünket befolyásolja. Ez a csoport agyunk beállításává válik. (A
számítógépes hasonlatnál maradva setup jellegű.) Pl. kitartó vagyok,
nagyon jó a memóriám, egészséges vagyok, stb.
A másik része konkrét leírás valamely eseménnyel kapcsolatban. pl.
megcsinálom, végrehajtom, stb. szavakat tartalmaz. Ezek viszont
tényleg beépülnek a programunkba.
2. Képek, elképzelt célok. Ekkor tulajdonképpen agyunkra
bízzuk a megoldást. Nem érdekel a megvalósítás menete, csak az,
hogy meg kell lennie. Ez a célkövető, vagy megoldáskereső
mechanizmusunknak az aktivizálásával megy végbe. (Lásd később, az
elmetükre-technikánál.)
Mindkét esetre igaz, hogy minél több energiát fektetünk a program
elkészítésébe, annál jobban fog működni.
De hogyan töltsünk fel energiával egy pozitív állítást, vagy egy
elképzelt képet?
Nagyon egyszerű. Érzelmeket társítsunk mellé. Az érzelem ugyanis nem
más, mint energia. Ha valaki nem hiszi, nézzen meg néhány
aurafelvételt. Ahogy a gondolataink hullámzanak, úgy változnak az
auránk színei is.
A tudatalattinknak egyébként meg sem kottyan eltárolni a pozitív
állításainkat, hiszen óriási tárolókapacitása van. Az pedig minden
számítógépnél természetes, hogy a program, és az adatok ugyanazon
a helyen tárolhatóak.
(A számítástechnikában jártas olvasóim gondoljanak csak a Neumann-
elvre.)
Szerény véleményem szerint ez a programunk csiszolódik minden
reinkarnációnk alkalmával. Sőt, azt is megkockáztatom, hogy a
programunk nagy része, kb. 80%-a teljesen készen van, és nem is
változtatható. Csupán csak lefut, vagy dolgozik minden életünkben.
Viszont a 20% változtatási lehetőség kell az új dolgok tanulásához, az
alkalmazkodáshoz, a meglévő hibák kijavításához. Ettől lesz a
rendszerünk önfejlesztésre képes.
Amikor aztán a program tökéletesre csiszolódott, akkor már nem kell
többé leszületnünk ide.
Összefoglalva tehát, a tudatalattink végrehajtja azokat az
utasításokat, amiket kap. Ezzel megvalósítja mindazon gondolatainkat,
amelyeket komolyan veszünk.
Ezért tehát aki felelősséggel gondolkodik saját maga felől, könnyen
belátja, hogy akkor jár a legjobban, ha pozitívan gondolkodik. A
tudatalattinak mindegy, hogy mit hajt végre, de nekünk nem!
Ennek a fejezetnek az a lényege, hogy megértsük, az agyunkat
programozhatjuk.
Talán sikerült a programozás elveit elmagyaráznom. Egy valamit
azonban még nem mondtam el:
Legyünk tisztában azzal, hogy minden érzékszervünkön keresztül
juthatnak be olyan információk, amelyek beépülhetnek a
programunkba. Ezt rettentően fontos tudnunk. Sosem tudhatjuk, hogy
mikor épül be egy negatív állítás a programunkba. Ezért kell
szokásunkká tennünk a pozitív hozzáállást, hogy egy pici hely se
maradhasson a negatív gondolataink számára.
A könyvem nagyobbik része erről a pozitív hozzáállásról fog szólni.
Tegnap elkészült az ember energiarendszere fejezet is. Ezt azonban itt
nem tudom eljuttatni hozzátok, mert sok ábra is van benne. Viszont a
listáról kivált parak-listán minden további nélkül tudom csatolni, és ott
mindenki megkaphatja kérés nélkül is.
Érdemes feliratkozni, mert sok érdekes anyag cserélt-cserél gazdát ott.
Például az is, amit a másik,  címemről ezzel a
levelemmel egy időben olvashattok. Ezzel is a hálámat szeretném
kifejezni.
Baráti üdvözlettel: István (Borsodból)
|
