Kedves NeTuddKi!
> egy hatarido naploban volt beleirva es nem hiszem hogy TI ellen tudtatok
> volna allni annak hogy ne olvasatok el mikor eszreveszed hogy rolad van
> szo.
Lehet, hogy nem hiszed, de nalam erosebb kesztetes a leveltitok
megorzese, mint a kivancsisag. Bar alapbol iszonyu kivancsi ember
vagyok, de nekem mar olvastak bele naplomba is, levelembe is, es
kertek igy szamon rajtam megtortent esemenyeket. Te tudod, hogy ez
milyen erzes?
> Es igen is Szeretem a baratnomet es o is engem lagalabbis ugy tunik most
Mibol tunik ugy? En csak azert kerdeztem, mert nem tunt fel szamomra.
> Es meg te kerdezed hogy miert vagyunk egyutt hat azert mert jo igy nekunk
> ,es a lenyeg az azon van hogy le kell egy picit gyozem onmagam hogy
> normalisan viselkedjek vele ,hogy elottem hazudott olyan dologrol hogy en
> 100% tudom hogy maskepp volt vagyis hogy en tudom az igazsagott.
Es milyen szerinted a normalis viselkedes ilyen esetben? En mar
leirtam a velemenyem. Szerintem a legemberibb dolog mindent oszinten
megbeszelni.
> picit nehez es meg igy is SZERTEM es nem fogom elhagyni ugyanis az
> embernek egy elte van ez azt elje jol
Szereted? Szeresd! De, hogy varod el tole az oszinteseget, hogyha te
sem vagy oszinte vele?
> Es HA NEM TUDOM NEM FAJ De most FAJ:((
Ezzel a gondolatoddal eppenseggel hazudozasra kenyszerited a
kornyezeted! Ez a mondat azt sugallja: "nem akarom tudni az
igazsagot, mert az fajhat" ... ha o tenyleg szeret teged, es ismer,
akkor tudja, hogy te igy gondolkodsz es eppen ezert hazudik. Azert,
hogy neked ne fajjon! De akkor ne kivancsiskodj naplokban, mert az
tenyfeltaro lehet.
Szia:
Ivett
|
Kedves Mindenki!
A mai Randi-ban olvastam a kovetkezoket:
> >Aki kitarto es kepes tanulni a kudarcaibol, annak elobb-utobb sikerulni fog
> >barmi - szo szerint BARMI - amit el akar erni.
> Optimista - pesszimista. A kerdes hasonlo a gubbasztashoz: pusztan
> elhatarozassal, akarattal meg tudja-e valtoztatni magat a pesszimista?
Leirok egy egyszeru kis peldat a kudarcok megeleserol:
Ugy 4-5 eves koromban nagyon onzo kislany voltam. Ha csokit kaptam,
nem kinaltam meg vele senkit, ha jatekrol volt szo, akkor nekem
kellett, hogy nyerjek, kulonben iszonyatos hisztit csaptam. Anyukam
soha nem utott meg, mindig mindent megbeszelt velem, valahogy igy:
"Ivett, te mar nagylany vagy, ugyhogy ugy beszelek veled, mint
egy felnott egy masik felnottel ..." en meg buszke voltam arra, hogy
ilyen nagy lany vagyok es minden erommel azon voltam, hogy ugy is
nezzek ki, mint egy igazi felnott :)
Szoval Anyu egy szep napon megunta, hogy, ha leul velem kartyazni,
akkor muszaj, hogy en nyerjek, kulonben toporzekolni kezdek, ugyhogy
a terdere ultetett es elmagyarazta, hogy el kell tudni viselni a
kudarcokat, es uj erot kell meriteni, tanulni kell beloluk. Es, hogy
igazan megertsem, azt mondta, hogy, amig nem tudok vesziteni, addig
nem fog velem kartyazni. Igy is tortent. Valahanyszor vittem a
kartyat: "Anyu, jatsszunk!" akkor Anyu megkerdezte: "Tudsz mar
vesziteni?" en hevesen bologattam. Leultunk, vesztettem es
hozzavagtam Anyuhoz a kartyat - mar kezdtem volna a nagy hisztit, de
Anyu egyszeruen felallt es ott hagyott. Napokkal kesobb megint
mentem: "Anyu, jatsszunk!", Anyu ismet megkerdezte: "Tudsz mar
vesziteni?" en megint bologattam. Leultunk, veszitettem, es
megembereltem magam, meg se nyikkantam. Jatszottunk tovabb, megint
veszitettem. Ket vesztest mar nem tudtam elviselni, ugyhogy keztem
megint a musort - Anyu meg kiment a szobabol. Hiaba mentem utana,
hiaba magyarazkodtam, csak annyit mondott, hogy meg nem tud velem
kartyazni, mert nem tudok vesziteni. Megprobaltam egyedul jatszani,
de hamar rajottem, hogy nem olyan, mint egyutt valakivel. Aztan ugy
probaltam kijatszani a dolgot, hogyha vendeg jott, vele akartam
kartyazni. Anyu resen volt, beallt o is rogton, es mihelyst legorbult
a szam szele egy vesztesnel, azonnal beszuntette a kartyazast. Nem
tudom mennyi idombe telt, de egyszer csak sikerult elviselnem a
kudarcot. Anyuval kartyaztunk es sorra veszitettem (o sosem hagyta
magat - ha nyertem, tudtam, hogy sajat erombol tettem) es a sokadik
vesztes utan mar nagyon nehez volt. Amikor viszont kezdtem kiakadni,
hogy milyen diszno dolog, hogy mar megint veszitenem kell, akkor csak
Anyu arcara neztem, es tudtam, hogy, ha megemlitem, hogy mar elegem
van a sok veszitesbol, akkor abbahagyja a jatekot, es megint nem
birok egyenliteni. Ugyhogy mosolyogtam, ha veszitettem, hogy ne lassa
rajtam: vilagok omlanak bennem ossze minden veszitesnel! Es, ha
egyszer-egyszer nyertem, olyan boldog lettem, hogy rogton a nyakaba
ugrottam, hogy milyen jo dolog jatszani. Kesobb mar annyira
megszoktam, hogy a kudarc hozzatartozik a jatekhoz, hogy, ha sokszor
nyertem valami jatekban, akkor abba is hagytam, hogy: "A, ebben nincs
is semmi erdekes" - hianyzott a kihivas...
Anyu ugy megtanitotta nekem a kudarcok kezeleset, hogy szepen at
tudtam ultetni a hetkoznapi elet problemaiba is - es nem igy
szulettem, en ezt kemeny, faradsagos munkaval tanultam meg.
Sziasztok:
Ivett
|
