Kedves Zoli!
Éppenséggel ki tudom egészíteni, amiket írtál. Rögtön
azzal, hogy nem igazán figyelmesen olvasod a dolgaimat, ami
persze nem kötelező, de egykettőre kiszúr6ó.
Tom irja:
>Zoli sorai éppenséggel nem mondtak ellen ennek a hajdani
>tudományos hipotézisemnek, amit azóta is tartok.
ÍROD: Mitol volt az tudomanyos ? Ki ve'lte annak, es milyen
meggondolasbol ?
A VÁLASZKA: Én szántam annak. Ez az alkotó elementáris
joga, hogy az alkotását művészeti koncepciónak, vagy
tudományos hipotézisnek tartja-e, vagy mindkettőnek, mint
pl. én a Lucót.
ÍROD: Hol van a targyszeru, logikus alatamasztasa ?
Hol vannak a kiserleti igazolasai ?
A VÁLASZKA: Röhögni fox, megvan. A www.extra.hu/absztimm
honlapon keress rá a ctrl+f-fel a hipotézis szóra, és ott
lesz. De röviden összefoglalom. A menet közben megfigyelt
kísérleti jelenség módosul a megfigyelés által. Azonban a
spontánul lezajlott ciklusok sima visszaemlékezés általi
utólagos elemzésével kibuknak a statisztikailag
szignifikáns dolgok. Ezen megfigyelések egy része azonnal
birtokba vehető mágia-szagú eredményt ad. Egy másik részük
egyakaratúsági láncokkal, tehát többek által egyszerre
mesterségesen megcélzott módon vehető igénybe. Egy harmadik
részük további pontosításokat igénylő bizonytalanságokat
terem, de ez a változásban maradás szegmense.
Egy a lényeg: a hipotézis valóság-tartalma az egyik ember
haszon-szerző képességéből a másik ember hasonló
képességévé nem a szokásos bizonyíték által válhat, amire a
te elméd is egyelőre rá van állva, hanem csakis a
BIZONYOSSÁG másik emberen való megismétlődésével. A te
megfogalmazásaid pont ezt gátolják. Ugyanis arról van szó,
hogy az ember elmond egy működő technológiát, amit többek
kipróbálnak bizalommal, és ugyan változó idő után, de
elkezd nekik működni. Azonban aki a saját
felsőbbrendűségének a hamis tudatában visszautasítja a
kísérleti bizalom megszavazását, az lemarad, mint a csomag-
postás borravalója a hó végén.
Ami a kísérleti igazolást szűkebben véve illeti: Nos,
időről időre mindigis voltak olyan korok és populációk,
ahol és amikor felfutott a „spontán” teleportációk
statisztikája. Legutóbb pl. Tibetben. Ezek mindig
akaratlagos és irányított teleportációkba torkolltak. A
felfutás mindig fokozatos volt. Azonban ezeknek soha nem az
a céljuk, hogy alárendelt alázattal bedefiniálják magukat
Őfelsége a Mindenkori Hivatalos Tudomány alá. Habár ez alól
is volt kivétel. Erről a Johannes Greber kapcsolatok Isten
Szent Szellemvilágával című könyvében olvas6sz, amikor a
XIX szd. legvégén, és a XX. szd. legelején egy spiritiszta
hullám hömpölygött végig a világon. Budapesten a Szellemi
Búvárok Egyesülete még ma is őriz jegyzőkönyveket abból az
időszakból.
Greber brazil orvos-egyetemi prof.-okról ír, akik
hitelesítették mindazt, amit a spiritiszta vezető és
alkalmi segítő körei leírtak, és tulajdonképpen együtt
hitelesítették akkori professzorokkal, miniszterekkel, stb.
ÍROD: Amugy pedig - hogy-hogy nem mondtam ellent ?
Eppenhogy arrol szolt a tortenetem, hogy nem mukodott !
A VÁLASZKA: Mos elpampogunk egymás mellett….. Azt írtad,
hogy a feleséged ezt-azt égi jelnek, vagy legalábbis jelnek
vett, amíg oda voltál az albérletben.
ÍROD: Szamomra viszont annyit igazolt a tortenetem rolam es
a nejemrol,
hogy legfeljebb manualis teleportacio letezik kibekuleskor,
az pedig energiaigenyes, es vehetjuk aka'r felesleges
energiapazarlasnak is, tehat karos !
A VÁLASZKA: Megint csak azt mond6TOM, amit feljebb:
leszűkített modellekben gondolkozol, és természetesen nem
vagy köteles minden közlésnek bizalmat szavazni. Így
valóban megspórolsz egy csomó időt, mert hogy tényleg sok
baromság van „forgalomban”. Azonban kihajítasz néhány
gyöngyszemet is a szemetes-kosár tartalmával együtt.
ÍROD: Ami viszont a legfontosabb tanulsag, hogy nem
erdemes
kibekulni sunyi ellenseggel, se sajnalatbol,
se teleportacios kiserlet celjabol !
A VÁLASZKA: Ha a te szereteted erősebb az ő sunyiságánál,
akkor legyalulja azt.
ÍROD: Hogy valaha mukodott-e egyaltalan valakinel
teleportacio,
arrol fuggetlen es elfogulatlan, ellenorizheto beszamolokat
kene kapni.
Amig nincs - addig naiv abrand, vagy szandekos felrevezetes
a hipotezis.
A VÁLASZKA: Prof. Dr. Kip Thorn, a Stephen Hawking kenyeres
pajtása és kutató társa beszélt a teleportációról egy
filmben, amit a Spektrum is leadott 1998-ban vagy 99-ben.
De tudod mit? Oké, a te számodra egyelőre nem létezik
teleportáció. A főrabbi is azt mondta, hogy „nem erőszak a
disznótor”, amikor meghívta egy csülök-kocsonyára az Iszlám
Világkongresszust.
Tom
|