Klikkesedés 2

Kb. 10 éves korig a gyerekeket leginkább a megfelelni vágyás, akarás
jellemzi. Igyekszik a  szülő, a környezet elvárásainak megfelelni.
Ebben az életkorban a gyermek azon igyekszik, hogy bebizonyítsa a
világnak, hogy milyen ügyes, okos, sikeres, hogy képes teljesíteni.

Ha ebben az időszakban sok bátorítást, megerősítést kap a gyerek,
akkor szárnyakat kap.Erős önbizalma alakul ki, ami megalapozza későbbi
sikereit.

Aztán jön a kamaszkor. Robbanásszerű biológiai változások, a csöves
csontok, a belső szervek hirtelen növekedésnek indulnak. Beindul,
átalakul a hormonműködés, és a központi idegrendszer szinte felrobban.

A kutatók valamikor 1983-ban írta le először, hogy serdülőkorban
"programozott agyi sejthalál" zajlik. Az ivarérés hormonváltozásai
során a kamasz agyában az eddig "bejáratódott" idegi kapcsolatok
(szinaptikus kapcsolatok) felszakadoznak.

A bejáratot, megszokott viselkedésformák, szokásos reakciók hirtelen
bizonytalanná válnak, sőt, egy részük örökre eltűnik.
Az addig megfelelni vágyó, közlékeny gyerekből lázadó, zárkózott,
kemény kritikus lesz. A régi "rend" elvész, és az új - a női, férfi
ivarérésnek megfelelő agyi működési sémák - még nem alakultak ki.

Ezért olyan borzasztó nehéz az énépítés folyamatában a az
önazonossághoz eljutni. Hisz ehhez először szét kell robbantani az
eddig olyan biztonságos gyermeki ént!

Ez az az időszak, amikor nagyon sok szülő-gyerek kapcsolat -akár egy
egész életre is! -megromlik.

Muszáj "golyóállóaknak" lennünk, nekünk  szülőknek, el kell fogadjuk
el, hogy csak erős végletek en keresztül képes megtalálni a gyerek
önmagát.

Ilyenkor a gyerek önbizalma a két végpont közt ingadozik: hol úgy
érzi, hogy ő zseni, és minden, mindenki csodálatos, hol pedig mindenre
alkalmatlannak érzi magát, szerencsétlennek, akit senki nem szeret,
nem szereti magát -és aki maga sem szeret senkit.

Két fő kérdés foglalkoztatja: ki vagyok én, és milyen vagyok.
Vitatkozik, igyekszik mindenkiből "kiszedni" a véleményét. Ugyanakkor
kételkedik mindenben, amit mások mondanak, mert a maga erejéből akarja
kiküzdeni az igazságot. És ez így van jól, mert minden új dolog valami
régivel kapcsolatos kételyből születik.

A kamasz világa tehát magába zárt, külön világ. Tele
bizonytalansággal, komplexusokkal, és váltakozó önbizalommal.

Minden kamasz keresi azt a lehetőséget, ahol őt különlegesnek,
rendkívülinek látják. Folyik az ideálképzés, ami a barátságokban is
jelen van. Keres tehát egy olyan közösséget, amely megadja ennek a
rendkívüliségnek a bizonyítékát.

Így alakulnak ki azok a bizonyos klikkek, ahová csak a kiválasztott
kevesek tartozhatnak, és ahonnan másokat kirekesztenek. Sőt! Amelyek
"másokat", a többieket elutasítanak, támadnak, lenéznek. Ezeket a
-felnőtt nézőpontból kellemetlen -kamaszkori klikkeket szétrobbantani
-mint látjátok- teljesen felesleges lélektani tévedés.

Ezek teljesen természetes közösségi formái a végletes lelkiállapotok
közt vergődő kamaszoknak.

Hogyan védhetjük meg a kamaszt? Sajnos, nem tudjuk mindentől
megvédeni, mert szüksége van tapasztalatokra. Csak így válhat
önmagává..

Azonban nagyon fontos, hogy legyenek bizonyos kötöttségek. Kellenek
szabályok, melyeket be kell velük tartatni. Pl. a megbeszéltek
szerinti időpontban hazaérni, a feladatait elvégezni.
Mert ha nem, akkor annak következménye lesz: pl. legközelebb nem
mehetsz el a buliba.

Meg kell adni a kellő szabadságot, bizonyos keretek között. De a
szabályokat a gyerekkel beszéljük meg! S ha ez meg van, akkor mondjuk
ki: megbízom benned, mert TUDOM, hogy betartod az ígéreted. Még akkor
is mondjuk ezt, ha esetleg az aggodalom erős bennünk, hogy vajon úgy
lesz-e! Nagyon erős a visszatartó hatása a szabályszegéstől!

Így a megbeszélt keretek közt, a gyerek, még ha lázadozik is ellene,
biztonságban érzi magát.
Kedves István!
Mint látod, ha megfelelő a családi háttér, nincs értelme, sőt,
szülő-gyerek kapcsolat romboló lehet beleszólni, belefolyni a klikkek
sorsába.

Egyébként egy nagy számú családot bevonó vizsgálat eredménye szerint,
az erősen beszabályozott családokból ugyanannyi deviáns,
antiszociális, neurotikus gyerek kerül ki, mint e teljesen szabadon
hagyó családokból.

Az egészségesek a kettő közötti módon nevelő családokból -lásd
fentebb- kerülnek ki. Azokból, ahol minden helyzetet külön kezelnek,
minden helyzetről külön döntenek. Ahol nem rutinból mennek a dolgok,
hanem folyamatos - ahogy Ranschburg Jenő mondja-  "alku" folyik a
szülő és gyerek közt adott helyzetre vetítve.

Margó -"lélekkertész" :))

Kedves Lista!

"Ha én beszélgetek valakivel, aki nem tudja, mi a legmélyebb vágya, azt
szoktam kérni tőle: próbáljon felidézni magában egy olyan élethelyzetet
-ami még azért az elviselhetőség és az elmondhatóság határán belül van 
-,
amikor valami nagyon rossz történt vele. Ilyenkor nem a traumáiról kérdezem,
azok túl mélyen vannak, azokat nem bántjuk. Csak olyan helyzetekről,
amelyekben rosszul érezte magát. Amikor pedig már ott van ennek a rossz
érzésnek a mélyén, ahol például azt gondolja magáról, hogy nem szerethető,
hogy egyedül van, hogy senki sem segít neki, akkor kell megkérdezni tőle,
hogy most mire vágysz? MOST mire vágysz? És ezt meg fogja tudni mondani!
Egyszer csak a mély fájdalmából előtör a legmélyebb vágya. Ez a gyakorlat
pillanatnyi fájdalommal jár, de utána egy elemi felismeréssel, hogy ebbe
már bele tudok kapaszkodni, mert átéltem! Átéltem, erre vágyom - és
nem adom kevesebbért az életem!"
Pál Feri

Hasonló esetem volt nekem is. Talán "JÓ KÉRDÉSNEK" nevezném.
Néha nagyon nehéz helyzetben tudunk kerülni és úgy gondolom, nem mindegy
hogyan reagálunk rá.
Kedves barátom egyszer levélben bejelentette, - külföldön él - hogy elvált.
No erre mit írjak, mondjak neki?
- Gratulálok!!!! - és mi van ha ő valahol sajnálja????
- Sajnálom??? - és mi van, ha ő valahol nagyon örül neki???
Szóval úgy éreztem, fel lett adva a magas labda. Nem tudtam mit írni neki,
pedig szerettem volna. Aztán egyszer csak bevillant a megoldás.
Ezt kérdeztem tőle: és Te hogyan éled ezt meg? És akkor kitört belőle a
"fájdalma" és az "öröme". Több oldalt írt. Azt vettem észre, hogy sokat
segítettem rajta ezzel a kérdéssel. Örültem neki, hogy nem kapkodtam el
a választ és mielőtt írtam volna rámeditáltam a témára.
Szeretettel, István (Bp.)

2012. június 29. 1:56 HIX AGYKONTROLL írta, >:
...
> A karma - karmikus = ok - okozat. Mi az, hogy karmikus engedély?
...
> Honnan tudod, hogy Zsuzsa epeköve nem gyógyítható, mert hiányzik a
> karmikus engedély?
...

Kedves István!

Bocsánat, hogy kérdés nélkül beleszólok.
Először a második mondat: nekem nem volt egyértelmű az eredeti
levélből sem, hogy azt írta volna, Zsuzsa epeköve nem gyógyítható.
Leírt egy lehetséges okot, de ugye a konkrét eset mindig konkrét eset,
nem igazak rá az általános vélemények.
"Miből gondolod, hogy _tudja_, hogy Zsuzsa epeköve nem gyógyítható?" :-)

A karmikus engedély alatt én értem azt, hogy a páciens a megértésnek
abban a fokában van már, amikor be tudja látni az oksági láncolatot,
megértette, hogy a probléma nem "csak úgy" történt vele, azért nem
mások, nem a körülmények a hibásak, hanem ő is benne van a buliban.
Amint megvan ez a megértés, és mellette ott van az a szándék, hogy "e
pillanattól kezdve másképp lesz, mert tudatosan másképp döntök és
vállalom annak a következményeit", akkor hihetetlen sebességgel
szokott megtörténni a gyógyulás.
Ki adja az engedélyt? Ha úgy tetszik, a páciens adja saját magának az
engedélyt, hogy gyógyuljon.
Szerintem.
Persze ha valaki ennél bonyolultabb és misztikusabb magyarázatot
ismer, lehet, hogy igaza van :-)

Szép napot!
Zoli

Sziasztok!
Most láttam egy videót, az előadó azt mondja, hogy megerősítő
állítások helyett sokkal hasznosabb kérdéseket feltenni:
http://hix.hu/bDu4b-gazdagnok.hu
Mit szóltok hozzá?
Szeretettel: Hajni