Kedves Imre, Géza és Marky!
Köszönöm a válaszokat. Sajnos tisztában vagyok a mai kor pazarló
voltával. Az is b..sza a csőrömet, hogy a kapcsolási rajzokat
rejtegetik. Hol van már az az idő, amikor az eladott eszközhöz
kapcsolási és beültetési rajzot adtak. Pl. a régi Grundig TV-hez,
rádióhoz, amíg le nem selejteztem azokat, megvoltak. Nem tudom ki elől
rejtegetik? A konkurencia szétszedi és ha nem is két másodperc alatt, de
mindent meg tud állapítani. (Valószínűleg a legtöbb megoldást ránézésre
is azonosítani tudnak.) A baj az, hogy a cégeknél is alig néhány ember
ért ahhoz, amit gyártanak.
Volt pozitív élményem is. Egy 1986-ban vett Hitachi kazettás
rádió-magnóm, ami erősítőként is használható volt, kb. 10 éve elromlott.
Írtam az anyavállalatnak, erre megküldték a teljes dokumentációt. Egy
elkót kellett kicserélni és azóta is hibátlanul működik a cucc, azt
használom a kertben erősítőként. (Laptopról, vagy telefonról hajtom
meg.) Szóval vannak normális cégek (vagy emberek).
A laptopguru-nál még teszek egy próbát. Ha ők sem tudnak segíteni, akkor
lesz belőle asztali pótgép. Veszek hozzá egy monitort és azt fogja
meghajtani.
Még egyszer köszönöm.
Török Árpád
Ja, és találtam a neten rajzokat, de tele vannak rövidítésekkel, több
lapra szétdobva. Az egész számomra - laikusnak - elég értelmezhetetlen,
átláthatatlan.
|
Sziasztok!
Asus notebook-ot sok éve már akkumulátor nélkül használtam (csak
töltőről ment), most pedig a töltő csak annyi áramot ad le, hogy
világít, de nem kapcsol be.
Akkumulátorral bekapcsol.
A töltők mennyire kompatibilisek egymással, számolnom kell -e azzal,
hogy ha más töltőt dugok rá, akkor esetleg túlfeszültség miatt örökre
elvesznek adataim (minden megsérül stb)?
Ha a jellemzőket leírom a töltőről és az alapján keresek/veszek töltőt,
nem lehet baj?
Asus K52De a laptop.
Minél előbb kellene megbízható töltő, azért használtam akkumulátor
nélkül, mert 1 évben csak 1-2 alkalommal vittem valahova és akkumulátort
meg szerettem volna kímélni.
Töltő-csatlakozók, melyek a notebook-ba mennek, mennyire szoktak
kompatibilisek lenni, hány fajta van?
Üdvözlettel: Egon
|