Régebbi híreink


 
Westel videoküldés és zenefutár A Westel több multimédiás szolgáltatást is bejelentett az elmúlt napokban. A Nokia 7650-es készülék kamerájával rögzített rövid videofájlokat másik mobiltelefonra vagy számítógépre is elküldheti az, akinek a készülékére telepítve van a Hantro video szoftvere. Ezt a Westel a mostantól forgalomba kerülő 7650-esekre előre telepíti, a régebbiekre pedig a szervizek díjmentesen feltöltik. A felvétel mp4 formátumú, 11 másodperces (100 kilobájtos) lehet, így MMS vagy email útján továbbítható. Másféle mozizásra alkalmas a Siemens PacketVideo rendszere, amely akár élő kamera-képet is képes továbbítani. Ehhez pvPlayer és GPRS hozzáférés szükséges, így csak havidíjas ügyfelek vehetik igénybe. A közeljövőben a videóanyagok mobiltelefonon keresztül különböző kéziszámítógépeken is elérhetők lesznek. Az előző két, csúcstechnikát igénylő szolgáltatás mellett egy harmadik is indult, amely szélesebb körben elérhető: zenés jókívánság, üdvözlet vagy csengőhang küldhető bármely mobil- vagy vezetékes hálózatba. A normál tarifával hívható (30) 80 40 000 számon sok kategóriából lehet kiválasztani az elküldendőt, amelynek sikeres kézbesítéséért további bruttó 300 forintot számláz a Westel. (2002.12.12) >>> Videoküldés | Zenefutár
 
Westel GPRS havidíj nélkül December 1-től a Westel GPRS havidíj fizetése nélkül használható, helyette "napidíjat" kell fizetni azokra a napokra, amikor a felhasználó adatot forgalmaz. A napszaktól is függő (munkanapokon 7-20 óra között bruttó 375, csúcsidőn kívül 125 Ft-os) "napidíj" 500 kbyte forgalmat tartalmaz, minden további 10 kbyte adat díja csúcsidőben bruttó 6,25 Ft, csúcsidőn kívül 2,50 Ft. A tarifarendszer kiskapuját az ügyfélszolgálat is elismerte: reggel 7 előtt kell megkezdeni az adatforgalmat, így csak 125 forintba kerül a csúcsudős 500 kB forgalom. (2002.12.02) >>> Sajtóközlemény
 
Vezeték nélküli internet Ferihegyen A Westel kísérleti WLAN (vezeték nélküli helyi hálózat) szolgáltatást indított november 26-án a Ferihegyi repülőtér 2B terminálján. A szolgáltatás az első három hónapban díjmentesen érhető el. A tervek szerint később számos forgalmas ponton (pl. bevásárlóközpontokban, konferenciaközpontokban) is elérhető lesz a nagysebességű (11 MBit/s) adatátvitelt biztosító technológia. Igénybevételéhez megfelelő csatolóval ellátott számítógép (notebook, palmtop) szükséges, telefon és SIM kártya azonban nem, így elvileg bárki használhatja, nem kell a Westel előfizetőjének lennie. A Westel ügyfélszolgálata szerint a kapcsolat speciális beállításokat nem igényel, mindazonáltal az SMTP szerver ismerete nélkül legfeljebb webről lehet emailt küldeni. Esetleg ki lehet próbálni a mail.westel900.net-et, ami viszont csak @westel900.net végő emailcímekkel működik. Kiegészítés: 2002.12.12-én a Westel bejelentette, hogy a WLAN 2003. január végéig kiépül országszerte a Westel 28 üzletében. (2002.12.02) >>> Sajtóközlemény
 
Mozgókép Pannon mobilokon A Pannon GSM a TV2-vel együttműködve elindította Magyarország első GSM alapú televíziós műsortovábbító szolgáltatását. A Tények és Napló november 24-i adása a http://www.korridor.hu/mobilvideo/ címen elhelyezett hivatkozásokról érhető el. A jelenleg kapható készülékek közül a Nokia 9210(i) és Nokia 7650 képes a RealOne Player for Mobile Devices lejátszó futtatására, amely pedig a Real weboldaláról tölthető le. Ugyanitt sok más eszközre, köztük Compaq iPaq kéziszámítógépre is található letölthető változat. A Pannon GSM a műsorok megtekintéséhez a HSCSD adatátviteli technológiát javasolja (lásd: PannonSztráda), amely 43,2 kbps-re képes, amely bár valamivel kisebb, mint a GPRS, viszont elméletileg folyamatosabb adatfolyamot biztosít és nagy adatmennyiség esetén gazdaságosabb is annál. (Arról nem is beszélve, hogy a 9210 nem ismeri a GPRS adatátvitelt.) Személyes tapasztalat: kisebb-nagyobb technikai akadályok leküzdése után a dolog működik (Nokia 7650-en legalábbis). (2002.11.25) >>> Sajtóközlemény
 
Átalánydíjas GPRS internet a Pannon GSM-nél November 14-től a Pannon GSM elsősorban otthoni felhasználóknak kínált átalánydíjas internetszolgáltatást indít, GPRS adatátvitellel. A szolgáltatást munkanapokon este 9 és reggel 7 óra között, valamint hétvégeken (egész nap) lehet használni venni bruttó 6.400 forintos havidíjért. Havidíjas és kártyás ügyfelek egyaránt igénybe vehetik, így a Pannon GSM Praktikum/Bee előfizetői az elsők Magyarországon, akik GPRS internetet használhatnak havidíjas előfizetés nélkül. A GPRS sávszélességének és így a szolgáltatás minőségének megóvására havi 300 Mb-ra korlátozzák a havi adatforgalmat, amely normális használat mellett nem jelent gondot. A szolgáltatás a 1741-es rövid hívószámon vagy a PannOnline-on keresztól rendelhető meg. Bizonyos készüléktípusok vásárlása esetén ajándék adatkábelt is biztosít a Pannon GSM. (2002.11.13) >>> Sajtóközlemény
 
Hitelkeret emelt díjas szolgáltatásokhoz a Pannon GSM havidíjas ügyfeleknek A Pannon GSM az 2002. januárjában bejelentett emelt díjas szolgáltatását végre könnyen elérhetővé teszi havidíjas előfizetői részére is. Eddig ugyanis a számlás előfizetők hiába próbáltak 06 90-es számra SMS-t küldeni vagy hívást indítani, ha előzőleg nem gondoskodtak ez ehhez szükséges egyenleg feltöltéséről. A Pannon november 15-én azzal vágja át a saját maga kötötte gordiuszi csomót, hogy havi bruttó 2.500 forintos hitelkeretet ad minden előfizető részére "Emelt díjas és Intelligens hálózati szolgáltatások igénybevételére". Ez azt jelenti, hogy eddig az összegig nincs szükség arra, hogy az előfizető Pannon Praktikum feltöltőkártyát vásároljon és felöltse azzal "emeltdíjas egyenlegét". A hitelkeret minden számlazáráskor újraindul, aki viszont havinta ennél nagyobb összegben szeretne emeldíjas szolgáltatást igénybevenni, annak az eddigi módon kell erre keretet biztosítania. (2002.10.20) >>> Sajtóközlemény
 
Westel MMS megtekintése wapon Fél éve, az MMS indulásakor tett ígéretéhez híven a Westel olyan megoldást vezetett be, amelynek segítségével wapos telefonján az is megtekintheti a számára érkezett multimédiás üzenetet, akinek a telefonja nem támogatja azt. Az MMS érkezését két szöveges üzenet jelzi, melyek közül az első egy hosszú internet-címet tartalmaz, mely csak a Westelhez betárcsázva érhető el (http://212.51.126.249:8080/mmcp/controller...), ezt bizonyos újabb készülékek képesek wap oldal címeként értelmezve automatikusan megjeleníteni. A második SMS azoknak szól, akik telefonja nem másolja be a címet automatikusan a wap-böngészőbe, ők a 777sms wap oldalán az MMS megtekintése menüpontban kell, hogy beírják a kapott kódot. (A wap oldal nem képes lejátszani az üzenethez csatolt hangot.) A Westel ezzel egyidőben MMS hírszolgást is indít. A jelenleg forgalomban kapható két MMS készülék (Sony Ericsson T68i, utóbbira a Nokia 7650-es) használóit regisztrációt követően a HIRMMS és a HIRMAXMMS infoMMS szolgáltatások napi 2 képes-szöveges hírben tájékoztatják a nap vezető híreiről. (2002.10.11) >>> Sajtóközlemény
 
MMS a Pannon GSM minden ügyfelének 2002. október 15-én indul az MMS szolgáltatás a Pannon GSM hálózatában, amelyet a Nokia által szállított számára. A multimédiás üzenetek küldése az év végéig díjmentes, utána pedig mérettől, tarifacsomagtól és időszaktól függetlenül bruttó 125 Ft+ÁFA lesz. Egyelőre csak saját hálózaton belül küldhető MMS, a Pannon GSM nyitott a konkurens szolgáltatókkal való megegyezésre. Az előfizetők döntő többsége, akik nem rendelkeznek MMS fogadására alkalmas készülékkel, hagyományos SMS-ben kapnak értesítést MMS érkezéséről, amelyet hagyományos böngészővel, interneten tekinthetnek meg a http://mms.pgsm.hu/ címen, az SMS-ben kapott azonosító és 5 karakteres jelszó beütésével. Regisztrációt követően lehetőség van MMS-ek küldésére is, a fenti címen elérhető MMS Album webes felületéről, a küldés díját a számlán tüntetik fel, illetve levonják az egyenlegből. MMS hírszolgáltatás is indul, napi 3-4 üzenet érkezik a válaszott témakörökben. Idén még ez is ingyenes, csak egy regisztrációs MMS-t kell küldeni hozzá, később havidíjas lesz. (2002.10.11) >>> Sajtóközlemény
 
Pannon Balance, Praktikum Perfekt, Bee Free A Pannon GSM havidíjas, és kétféle előre fizetett szolgáltatásában egymáshoz hasonló szellemű új tarifacsomagokat vezetett be, melyek közös jellegzetessége, hogy percdíjaik nem különböznek belföldi számok hívásakor, irányuljon az saját hálózatba, más belföldi mobilhálózatba vagy vezetékes hálózatba. (Ez alól csak a Bee Free hétvégi díja kivétel, de talán megbocsátható: bruttó 20 Ft/perc a Pannonos és vezetékes számok felé - más mobil 35 Ft/perc.) Csúcsidőben bruttó 100 forint körüli a díj (Balance: 99, Perfekt és Free 105 Ft), csúcsidőn kívül ennek közel harmada-fele (Balance: bruttó 35, Perfekt 40, Free 55 Ft). A havidíjas Pannon Balance havidíja még a Minimuménál is alacsonyabb, bruttó 2.000 forint, viszont ebben nincsen kedvezmény beszélgetésre és SMS-re sem. A díjcsomagok közötti választásban fontos további szempont lehet, hogy a fenti új díjcsomagokban a csúcsidő munkanapokon 19 óráig tart (és némelyikhez képest korábban is kezdődik), így legalább 1, de akár 5 órával tovább kell magasabb díjat fizetni, mint az adott tarifa-csoportban a hozzá közel állók esetében. Szélsőséges példa a Bee Original (csúcsidő: 6-14) és Bee Free (6-19) közötti különbség. (2002.10.11)
>>> Balance | Praktikum Perfekt | Bee Free
 
Westel-OTP biztonságos mobilbank SMS-ben A Westel és az OTP együttműködve indították el "OTPdirekt aktív SMS", illetve "Westel Mobilbank" szolgáltatásukat, amely az arra alkalmas SIM kártyával banki tranzakciókra teszi alkalmassá a mobiltelefont, mégpedig biztonságosan kódolt SMS-eken keresztül. A szolgáltatás igénybevételéhez először az OTP-nél kell OTPdirekt telefonos ügyintézői- és mobiltelefonos szolgáltatásra szerződést kötni, majd pedig a SIM-kártya cseréje szükséges (a telefonszám megtartásával), amelyet a Westel üzleteiben lehet kérni és a bevezető időszakban (2002 végéig) bruttó 500 forintba kerül. Ehhez az előfizetéssel kapcsolatos okmányokkal kell felszerelkezni (céges előfizetés esetén aláírási címpéldány, szükség esetén meghatalmazás), és vinni kell az OTP-vel kötött szerződést is. Az ügyfélszolgálattól kapott tájékoztatás szerint a kártyacsere során a kártyán tárolt telefonszámokat igyekeznek átmásolni az új SIM kártyára, a régi kártyán tárolt SMS-ek elvesznek. Azok, akik októberben szerződést kötnek az OTP banknál, az akciós árnál is kedvezményesebben vehetnek Siemens M35 készüléket Domino csomaggal: 16.900 forint helyett bruttó 12.900 forintért. (2002.10.07) >>> Westel Mobilbank | OTP
 
"Ha nem próbálod ki, sosem tudod meg, milyen..." - VitaMAX City akció A VitaMAX City SIM kártya bruttó 2.500 forintos árából 1.500 forint lebeszélhető, valamint 7 naptári napon belül a SIM kártyát visszaadva 1.000 forintot ad vissza a Vodafone. Meggondolandó, hogy egy mozijegy árának nagyságrendjéért nem érdemesebb-e a lejárati ideje végéig megtartani az aktív SIM kártyát, de mindenesetre korrekt lehetőség a Vodafone-tól, hogy teljesen lebeszélve a kártyát többletköltség nélkül próbálható ki a szolgáltatás. VitaMAX City percdíjak: belföldi mobilhálózatokba bruttó 54/24 Ft, vezetékesbe 96/48 Ft (csúcsidőben, azaz munkanapokon 7-19 óra között, illetve azon hívül), az időt megkezdett 30 másodpercekben mérik, SMS bruttó 30 Ft. 1.500 forintért tehát 50 db SMS küldhető, vagy akár egy órán keresztül lehet beszélgetni csúcsidőn kívül belföldi mobilt hívva; vezetékesre csúcsidőben alig több, mint negyed óra, vagy 31 db üzenetrögzítőre/faxra futott, 30 mp-nél rövidebb hívás. (2002.10.07) >>> Bővebben
 
SMS- és WAP-alapú helyfüggő szolgáltatás a Westelnél A Westel ma indult "Célravezető" nevű szolgáltatása a mobiltelefon tartózkodási helyének meghatározása által, országos adatbázisból kínál információt a legközelebbi benzinkutakról, bankautomatákról, éttermekről, éjjel-nappal nyitva tartó gyógyszertárakról, illetve Westel üzletekről. A szolgáltatást a Westel összes ügyfele igénybe veheti, mégpedig SMS-ben és WAP-on egyaránt. A 400-as telefonszámra az alábbi kódokat lehet küldeni: ATM, BENZINKUTAK (konkét vállalatok: AGIP, ARAL, AVANTI, ESSO, JET, KLUBPETROL, MOL, OMV, SHELL, TOTAL), WESTEL ÜZLETEK, ÉTTEREM, PATIKA NONSTOP. A kulcsszavak rövidíthetők, amíg egyértelműen meghatározzák a kódot (pl. BENZIN, PATIKA), illetve ékezet nélkül is használhatók. Wapon megadható az is, hogy mekkora körzetben keressen és mennyi objektum szerepeljen a listában. Az SMS díja bruttó 95 Ft, a WAP-os használatra az általános WAP percdíj érvényes. (2002.10.01) >>> Sajtóközlemény | Részletek
 
Pannon GSM üzletszabályzat-változás, áremelések A Pannon GSM bejelentette, hogy Általános Szerződési Feltételeit 2002. október 7-től néhány pontban módosítja. A PannonPlusz (25% kedvezmény) éves díja bruttó 15.000 forintról 16.125-re emelkedik. 5 Ft-al emelkedik a Praktikum Privát és Classic percdjíja számos időszakban és irányban: csúcsidőn kívül más mobilhálózatba 40 helyett 45, vezetékesbe 50 helyett 55, csúcsidőben (Classic) 90 helyett 95 forintos lesz percenként. Bee Original 45 forintos percdjíja 48-ra emelkedik (Szövegelő hálón belül és vezetékesbe, valamint Éjszakasz és Pihegő más mobilhálózatba). Lehetőség lesz szövegbemondásra számcsere esetén, maximum két hónapig havi bruttó 1.250 forintért (Praktikum, Bee), illetve 1.875 forintért (havidíjas). Egyéb adminisztratív változások is lesznek, lásd az alábbi hivatkozást. (2002.09.23) >>> Sajtóközlemény
 
Átalánydíjas PannonWAP adathívással és GRPS-el egyaránt 2002. szeptember 18.-tól havi bruttó 500 forintos átalánydíjért, percdíj nélkül wapozhat minden Pannon-ügyfél (havidíjas, Praktikum és Bee egyaránt), mégpedig a GPRS mellett hagyományos adathívással is! A kettős üzemmód várhatóan nagyságrendekkel megnöveli a wapozók számát, hiszen az ügyfelek zöme jelenleg olyan wapos telefont használ, amely a GPRS-t nem ismeri. A szolgáltatás a 1741-es számon rendelhető meg, bevezetésképpen október 18-ig egy havi díjért két hónapra. (2002.09.17)
 
SMS értesítés emailről A MailBox levelezőrendszer lehetővé teszi felhasználóinak, hogy SMS értesítést kérjenek az érkezett levelekről. A szolgáltatásért fizetni kell, emeltdíjas SMS-t kell küldeni a megadott 06-90-es számra, melynek bruttó 500 forintos árából 13 db értesítésre futja (~38 Ft/db). Jelenleg a Westel és a Pannon GSM ügyfelei vehetik igénybe, Domino, Praktikum és Bee felhasználók is. A felhasználói beállításokban megadható, hogy minden levélről küldjenek-e értesítést (választható, hogy 1 vagy akár 4 SMS-ben; megadhatók szűrési feltételek), vagy csak napi összefoglalót. Hasznos további funkció a postafiók megteléséről szóló értesítés. (2002.09.17) >>> mailbox.hu
 
Felmondta a Pannon a Vodafone-nal fennálló nemzeti roaming-szerződését A Pannon GSM múlt pénteken felmondta a Vodafone-nal kötött nemzeti roaming-szerződését. A lépést Drozdy Győző vezérigazgató-helyettes azzal indokolta, hogy a - GSM szabányban ismeretlen - országon belüli, párhuzamos hálózatok közötti roaming már nem szolgálja a szolgáltatók közötti egészséges versenyt, hanem hátráltatja azt. A 90 napos felmondási idő lejártakor, 2002. decemberében ugyanis a Vodafone már a harmadik születésnapját fogja ünnepelni. Ha addig a Vodafone nem állapodik meg a Westellel és/vagy a Pannonnal, akkor onnantól kezdve a Vodafone ügyfelei kizárólag a saját hálózatukat használhatják, amely a nagyvárosokon kívül általában gyengébb lefedettséggel rendelkezik. A Rock'n'Roll havidíjas előfizetői, illetve a VitaMAX City kártyás ügyfelek eddig sem barangolhattak a Pannon GSM hálózatán, így őket nem érinti változás. A Vodafone piacra lépésekor az állam kötelezte a Westelt és a Pannont belföldi roamin-szolgáltatás nyújtására, amely más megállapodás hiányában 2004. nyaráig szólt volna, ám az 1999 októberében létrejött szerződések szerint a Vodafone már 12 hónap elteltével felmondhatta. Ezzel a jogával élt a Vodafone, fel is mondta 2000. őszén, majd a Pannonnal módosított formában (a Vodafone kérésére Budapesten kizárták a roaming lehetőségét) mostanáig tovább élt a szerződés, amelyet a Pannon GSM jogosan mondhatott fel 90 napos határidővel. (2002.09.09) >>> Sajtóközlemény | Lefedettségi térképek
 
Matáv vezetékes SMS 2002. szeptember 1-én a Matáv bevezette SMS szolgáltatását. Különlegessége, hogy minden Matáv számra lehet SMS-t küldeni, így azoknak is, akiknek nincs SMS fogadására alkalmas vezetékes készüléke: őket egy automata felhívja, és felolvassa az SMS szövegét, majd a feladó számát. A felhívást a központ két napon keresztül 24 alkalommal ismétli, 22 és 6 óra között szünetet tartva. A szolgáltatás megrendelésének nincs külön díja, csak készülék (Matáv akcióban bruttó 24.900 forinttól) és működő hívószám-kijelzés szolgáltatás kell hozzá (bruttó 200 Ft/hó, összhang csomagban bruttó 150 Ft/hó). Az SMS-ek küldése hálózaton belül bruttó 11 forintba (!) kerül, Westel hálózatába bruttó 24 forint. A Matáv jelenleg csak a Westel hálózatával áll kapcsolatban, így Pannon és Vodafone ügyfelek nem tudnak Matáv hálózatba SMS-t küldeni illetve onnan fogadni. (2002.09.02) >>> Sajtóközlemény
 
Újra működik az ICQ SMS szolgáltatása Sokaknak jelent jó hírt, hogy a népszerű csevegőprogram, az ICQ közel fél éve szünetelő SMS szolgáltatása ismét működik, mindhárom magyar GSM szolgálató felé. Az icq.hu híre szerint még csak kísérleti üzemben működik, de a hír dátuma óta eltelt már két hét, ezek szerint nem volt tiszavirág-életű a kezdeményezés. (2002.08.22) >>> icq.hu
 
Ismét változnak a Pannon ügyfélszolgálati telefonszámai A Pannon GSM ügyfélszolgálatának elérhetősége megváltozik. Az "információs vonal", amelyet eddig a 1220-as számon lehetett felhívni, szeptember 2-től a 173-as számon lesz elérhető. Díjazása is megegyezik a jelenlegi 1220-as számmal: az automatikus menürendszer meghallgatása díjmentes, az ügyintézővel folytatott beszélgetés bruttó 20 forintba kerül percenként, visszahívás esetén is. A jelenleg 143-on hívható "ügyfélszolgálati, tudakozó és hibabejelentő" vonal, amelyet a sajtóközlemény röviden "telefonos ügyfélszolgálat" néven említ, szeptember 2-től a 1220-as számra költözik, díjszabásával együtt, vagyis a Pannon hálózatából díjmentesen hívható, és az ügyintézővel folytatott beszélgetés is díjmentes. Más hálózatokból a hívásdíj Pannon hálózatba történő mobilhívás díjával számlázódik, a 173-at kívülről a +3620 9200200-on lehet elérni. (2002.08.19) >>> A teljes közlemény
 
Westel-segítség az árvízvédelemben A Westel az elmúlt évek gyakorlatát követve ismét készülékekkel és szolgáltatásaival segíti az árvíz elleni védekezésben résztvevő szervezeteket. A Magyar Honvédség 40 darab csepp és porálló készüléket kapott SIM kártyával, szükség esetén újabb 40 készülék azonnali átadását vállalja. Az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság 50 db por, víz és ütésálló GSM Pro szolgáltatásra alkalmas készüléket, speciális SIM kártyát kapott a Westeltől és a szolgáltató az eredményes védekezés érdekében a készülékeket és szolgáltatásait díjmentesen biztosítja a katasztrófavédelem munkatársai számára. A GSM Pro nagy előnye, hogy diszpécser- és csoportkommunikációs szolgáltatást is kínál, egyesíti magában a GSM hálózatok és a különcélú professzionális mobil rádiórendszerek előnyeit, s a hagyományos értelemben vett telefonálás mellett lehetővé teszi a csoport- és körözvényhívásokat, a diszpécser és segélyhívó központok azonnali elérhetőségét. (2002.08.19) >>> Részletek
 
Interneten befizethető a Westeles mobilszámla 2002. augusztus 14-től a Westel havidíjas ügyfelei a www.westel.hu weboldalon található Internetes ügyfélszolgálatra belépve, bankkártyájuk segítségével gyorsan és kényelmesen kiegyenlíthessék aktuális telefonszámlájukat. Az internetes számlabefizetés gombra kattintva a fizetési tranzakció menüpontban - az összeg ellenőrzése után, a bankkártya számának, azonosítójának és lejárati dátumának beírását követően - egyszerűen, a fizetés "gomb" megnyomásával a bank végrehajtja a fizetési tranzakciót és nyugtázza azt. A sikeres banki tranzakció eredményeképpen a számlázási rendszerben megjelenik a számlabefizetés, amit a következő havi számlában az elszámolási információk között a Westel az ügyfél számára feltüntet. Az online fizetéshez dombornyomott EC/MC vagy VISA bankkártya használható. (2002.08.19) >>> Részletek
 
VitaMAX roaming Mától külföldön is használhatóak a VitaMAX kártyák! A "Most már VitaMAX-szal is telefonálhatsz külföldről" matricával ellátott új VitaMAX csomagok SIM kártyáin előre aktiválták a szolgáltatást, a meglevő ügyfeleknek a nyár végéig automatikusan bekapcsolják, ez megsürgethető egy SMS-el, amelynek szövege "ROAMING" és a +3670 7000990-es számra kell elküldeni, lehetőleg a külföldre indulás előtt 7 nappal. A Vodafone előrefizetett kártyás roaming szolgáltatása jelenleg egyedülálló abból a szempontból, hogy a hívásindítás külföldi hálózatokban is a megszokott módon történhet, nem kell *# kóddal bíbelődni és a szolgáltató visszahívását várni. (Egyelőre csak Spanyolországban és Máltán működik a hívásindítás, de a lista hétről-hétre bővül, szeptemberre 10 európai országban fog működni - a hívásfogadás és az SMS ettől független.) Ajánlott a telefonszámokat nemzetközi formátumban eltárolni a memóriában (pl. +36... vagy 0036...), mert a 06... külföldről nem működik, az előbbiek viszont Magyarországon is éppúgy használhatóak. Egyes külföldi Vodafone hálózatokban az ottani szolgáltató kártyáival is feltölthető az egyenleg (600 forintos tranzakciós díj mellett), vagy az itthon maradt ismerősök is feltölthetik a kijelölt Euronet Bankomatokon keresztül. Használható a "globális számok" szolgáltatás, amelynek segítségével külföldön is használhatók a következő rövid számok: hangposta (170), ügyfélszolgálat (1270), számlainformáció (171), feltöltés (177). A hívásindításhoz egy percre elegendő, de legalább 500 forint egyenleg szükséges - a számlázás ugyanis megkezdett percenként történik, a hívásfogadásra is! Díjak röviden (Vodafone/egyéb hálózatok Európában): hívásfogadás percenként 110/150, sms küldése 110/110, hívásindítás 295/340 forint (bruttó). (2002.07.29) >>> Részletek
 
Hárommillió Westeles, WAP-GPRS tarifa A Westel ma köszöntötte hárommilliomodik ügyfelét, aki egy hárommilliós Volkswagen-t kapott ajándékba. Az ügyfelek 72%-a előre fizetett DOMINO kártyát használ, emellett több, mint 800 ezer a havidíjas, utólag fizető ügyfelek száma. Utóbbiak augusztus 1-től előfizethetnek a GPRS alapú WAP szolgáltastásra, amelynek havi bruttó 312,50 Ft-os havidíja 250 kbyte forgalmat foglal magába, amelyet túllépve minden 10 kbyte forgalom bruttó 10 forintba kerül. (2002.07.16) >>> Összehasonlításunk a GPRS-tarifákról
 
Felsőoktatási felvételi eredmények SMS-ben Az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFI) idén automatikusan kiküldi SMS-ben a felvételin elért pontszámukat mindazoknak, akik megadták mobilszámukat a jelentkezési lapon. Július 17-én küldik a felvételiző által elért pontszámot, 18-án pedig a megjelölt intézményben megállapított ponthatárokat (ha több helyre is jelentkezett, akkor mindegyikét). Akik nem jelöltek meg mobilszámot, de kíváncsiak a ponthatárokra, július 18-án küldjék iktatószámukat és tőle kettősponttal elválasztva a jelentkezési hely sorszámát SMS-ben a (20) 2020233-as számra. Mindehhez a Pannon GSM biztosítja a technikai hátteret, a PannonFutár szolgáltatás kapacitását tízszeresére növelték, hogy elbírja a két napon kiküldendő összesen kb. 600 ezer üzenetet. (2002.07.16) >>> Sajtóközlemény
 
GPRS roaming a Westel ügyfeleinek A Westel előfizetői 2002. július 22-től már a német T-Mobile hálózatban barangolva is használhatják a GPRS adatátvitelt, valamint ezen keresztül az MMS szolgáltatást, amelyet augusztus 1-ig a díjmentesen próbálhatnak ki. Később további országok hálózataira is kiterjed a GPRS roaming: Ausztria, Csehország, Lengyelország, Horvátország, USA, Hollandia, Olaszország. (2002.07.13) >>> Sajtóközlemény
 
Átalánydíjas WAP és internet GPRS-en a Vodafone-nál Július 15-én indul a GPRS adatátviteli szolgáltatás a Vodafone hálózatában. Miközben a versenytársak azt hangsúlyozzák, hogy a kapcsolat időtartama helyett az átvitt adatmennyiség alapján számláznak, a Vodafone teljesen más szemléletű tarifát alkalmaz: átalánydíjért, vagyis percdíj és adatátviteli díj nélkül, korlátlanul használható a GPRS. WAP oldalak GPRS-en keresztüli elérése havi bruttó 375 forintba kerül (Vitamax és havidíjas ügyfeleknek egyaránt), ezért az összegért tehát akár éjjel-nappal wapozni lehet. GPRS alapú internetkapcsolatra (egyelőre) csak a havidíjas ügyfelek fizethetnek elő, havi bruttó 3.125 forintos átalánydíjért korlátlan használati lehetőséget kapnak. Vitai Attila vezérigazgató a sajtótájákoztatón elmondta, hogy az átalánydíj különösen nagy érdeklődésre számíthat most, amikor a Matáv megszüntette a Mindenkinek csomagot. Az internetszolgáltatás mellett vállalati hálózatokra való csatlakozási lehetőséget is ugyanennyiért, havi bruttó 3.125 forintért kínálja a Vodafone. A GPRS-t külföldről sajátos díjak mellett lehet használni: naponta bruttó 12.500 forintba kerül, akár csak egy levelet tölt le a felhasználó, akár egész nap az internethez kapcsolódik. Idén nyáron Görögország és Spanyolország Vodafone-hálózatain működik a GPRS-roaming, amely hamarosan teljes Nyugat-Európára kiterjed majd. A számítógép GPRS adatátvitelre való beállítását a Vodafone GPRS-előfizetőinek egy igen könnyen telepíthető és használható tárcsázóprogrammal könnyíti meg. Készülékhez is kedvező áron lehet hozzájutni: új előfizetéssel az Ericsson R600-as, illetve T65-ös GPRS-készülékei bruttó 19.900 forint, amelyet az R600-es esetében egy használt egynormás (900 Mhz-es) készülék leadása esetén 10.000 forinttal csökkentenek, vagyis akár 9.900 forintért lehet számítógéphez csatlahoztatható GPRS-készülékhez jutni. A Motorola T192-es már bruttó 4.900-ért kapható, de ez csak WAP-ra használja a GPRS-t, számítógéphez nem csatlakoztatható. Bevezetésképpen a Vodafone az első három hónapban (július közepétől október közepéig) díjmentesen kínálja GPRS szolgáltatását. (2002.07.11) >>> Összehasonlításunk a GPRS-tarifákról
 
Pannon Mobilműhely Megnyílt a Pannon GSM internetes logó- és csengőhangszerkesztője, a MobilMűhely. A logószerkesztőben számos rajzi eszköz áll rendelkezésünkre, ezekkel operátorlogót, csoportlogót és képüzenetet is szerkeszthetünk. A csengőhang-szerkesztőben zongorabillentyűzeten vihetjük be a hangokat, az eredmény megszólal, illetve megjelenik egy ötvonalas kottán is. Az elkészült műveket elmenthetjük saját tárunkba, publihálhatjuk (hozzáférési listát is definiálhatunk), illetve elküldhetjük Pannon GSM telefonszámokra. A lekérés díja belföldről bruttó 60 forint, külföldről az aktuális SMS-díjon felül 60 forint. (2002.07.09) >>> Pannon Mobilműhely
 
Hirdetésfeladás SMS-ben Emeltdíjas SMS-ek útján lehet apróhirdetéseket közzétenni egy nemrég indult hirdetési újságban. Az SMS díja bruttó 500 forint, a hirdetés az ígéret szerint 48 órán belül nyomtatásban megjelenik. Az újság ára 99 Ft, hírlapárusoknál lehet hozzájutni, hetente 3-szor, a tervek szerint később már 5-ször is megjelenik. Hirdetést feladni Westeles és Pannonos telefonokról lehet, havidíjas Pannonosok csak feltöltőkártya vásárlása után tehetik ezt meg; a Vodafone-nal még tárgyalnak, a 0660-t nem említik. (2002.07.05) >>> Az újság honlapja
 
Pannon ZsebWeb: webes portálok wapon A ZsebWeb szolgáltatáson weboldalak tekinthetők meg wapos mobilkészülékeken. A PannonW@P "Oldalazó" menüpontja alatt látható ZsebWeb-en elérhetők a legnagyobb magyar hírportálok, de speciális oldalakon is informálódhatunk: a gazdasági és politikai hírek iránt érdeklődők a FigyelőNet-en, a műszaki újdonságokért rajongók a Mobilvilág, a TeleBox, a HWSW vagy az Autófórum oldalakon, a szórakozni vágyók pedig a Habostorán és a Nők Lapja C@fe-ban. A paletta folyamatosan bővül: hamarosan több más internetes portál tartalmában is tallózhatnak az olvasók. A szolgáltatás technikai megvalósításában a Pannon GSM-mel együttműködő magyar Voxline Kft. által kidolgozott világszabadalmi megoldás ugyanis lehetővé teszi, hogy a már létező internetes tartalmak automatikusan, külön fejlesztés nélkül wapon is olvashatók és böngészhetők legyenek. (2002.07.05) >>> A sajtóközlemény
 
Megszűnt a Westel hangposta 1244-es rövid száma Kevesebb, mint két évig élt a Westel-hangposta 1244-es rövid hívószáma, amely a Hírközlési Felügyelet döntése értelmében 2002. június 24. óta nem használható, erre azóta hangbemondás figyelmezteti az ügyfeleket. Helyette a 9888444 (más hálózatból 06309888444, külföldről +36309888444) számot kell hívni. (2002.06.25)
>>> A hivatalos közlemény
 
Westel-MTI megállapodás MMS tartalomszolgáltatás fejlesztéséről Az MMS új alkalmazási lehetőségeinek vizsgálatát tűzi ki célul a Westel és a Magyar Távirati Iroda megállapodása. Az együttműködés célja, hogy a hírügynökség mobil multimédia tartalomszolgáltatásokat nyújthasson. A megállapodás alapján a program első szakasza a szakértői egyeztetéseké, majd ezt követően a részletes, konkrét feladatokat, erőforrásokat és célokat meghatározó kutatási program legkésőbb ősszel kezdetét veheti. Az MTI az együttműködés keretében kedvezménnyel kapott MMS készülékeket a szándéknyilatkozatban foglalt kutatás-fejlesztési programban használja fel, míg a Westel szakértőivel, tapasztalataival, valamint tárgyi és anyagi erőforrásokkal segíti a program eredményes megvalósulását. (2002.06.19)
 
Pannon GSM fejlesztések a Sziget Fesztiválra A június 31 és augusztus 7 között megrendezendő Sziget Fesztivál egyik főszponzoraként a Pannon GSM komoly technikai fejlesztések tesz a látogatók kommunikációs igényeinek kielégítésére. Suba János a sajtótájékoztatón elmonda: idén kb. 400.000 látogatót várnak a szigetre, a látogatók 90%-ának van mobilja (!), átlagosan 40%-uk Pannonos, így napi 60.000 emberrel számolva, szűk területen egyidőben 20.000 ügyfél zökkenőmentes kiszolgálását kell megoldani. Ehhez a tavalyi kapacitás másfélszeresét, egy ilyen területre szokásos kapacitás 3-4-szeresét (!) kell biztosítani. Új bázisállomás épül a Hajógyári-szigeten, valamint 2-2 szomszédos bázisállomást is felbővítenek Óbudán és Újpesten. Az egy hét alatt várhatóan másfél millió hívást fognak Pannonos előfizetők kezdeményezni a Szigetről, és félmillió SMS-t küldenek majd. A csatornaszám növelése mellett a Half Rate beszédtömörítést is alkalmazzák majd, ez az alkalmas készülékekkel fele annyi sávszélességet igényel, mint a szokásos Full Rate. Az üzenetek továbbítására egy teljes SMS-központot különítenek el a Sziget Fesztivál forgalmának lebonyilítására. Lesznek SMS-üzenőfalak (ezeken megszűrik a trágár szavakat), "sziget arca" szavazás SMS-ben, kártyaárusítás és szervizpont is, ahol akkumulátortöltésen kívül kisebb javításokat is elvégeznek. Nagyon ötletesnek ígérkezik az a fényképküldő "automata", amelynek SMS-számára egy emailcímet elküldve egy digitális fényképezőgép lefényképezi a vele szemben álló(k)at, majd a képet (GPRS adatátvitellel) emailben továbbítja a megadott címre. (2002.06.18)
>>> A Sziget Fesztivál honlapja
 
Vodafone Rock 'n' Roll opciók 2002. júniusától a Vodafone-nál havidíjas előfizetést vásárlók már csak a Rock 'n' Roll díjcsomagot és annak variánsait választhatják, így a másfél évvel ezelőtti tarifacsomag-átrendezésben keletkezett Break, Mambo, Salsa és Rumba díjcsomagok "kiestek a versenyből". Bruttó (25% ÁFÁ-t tartalmazó) összegek következnek: a 3125 forintos Rock 'n' Roll havi alapdíjon felül a 375 forintos SMS opció fejében havonta 30 db SMS küldhető külön díj nélkül, így ezek darabja 12,50 Ft-ba kerül (a további üzenetek alapdíjon, azaz 31,25 Ft-ért küldhetők). A havi 1000 forintos Dupla opció az SMS opción felül ingyenes hálózaton belüli beszélgetési lehetőséget biztosít 22-09 óra között, valamint hétvégeken egész nap (0-24). A Fix opció ezektől teljesen független, 625 forintos felárért egy tetszőlegesen megválasztható vezetékes körzetbe nettó 9, bruttó 11,25 forintért lehet telefonálni, mégpedig csúcsidőben és azon kívül egyaránt. Egyéb díjak: csúcsidőn kívül vezetékesre, mobilra egyaránt 31,25 Ft, csúcsidőben vezetékes telefonra és hálózaton belül 43,75 Ft, más mobilra 56,25 Ft. Csúcsidő munkanapokon 08-20 óráig, Dupla opcióval 09-20 óra között. Fontos tudni, hogy a Rock 'n' Roll tarifát Magyarországon csak a Vodafone saját hálózatában lehet használni (akárcsak a VitaMax City-t), nincs tehát Pannonos barangolás. (2002.06.13)
>>> Vodafone előfizetéses tarifák
 
DOMINO egyenlegfelöltés interneten Mostantól interneten keresztül is lehetőség van DOMINO kártyaegyenleg feltöltésére. Fizetni hagyományos úton kell, ugyanis a feltöltéshez egy előzőleg megvásárolt DOMINO feltöltő sorszámát kell megadni, akárcsak a telefonon keresztül történő feltöltésnél. A belépéshez szükség van egy úgynevezett DOMINO-jelszóra, amelyet előzőleg a 1777-es szám 6-os menüpontjában lehet létrehozni. Belépve megtudható az aktuális egyenleg, az utolsó hívás díja, a rendelkezésre állási időszak vége, valamint az aktuálisan választott díjcsomag. (2002.06.13) >>> Bővebben
 
Újabb kapcsolóközpont a Pannon hálózatában Székesfehérváron már a második kapcsolóközpontot (MSC: Mobile Switching Center) helyezte üzembe a Pannon GSM, ezzel alaposan megnövelte az ország nyugati felében a hálózat kapacitását. Ezen felül Balatonszentgyörgyön egy új bázisállomás-vezérlő (BSC: Base Station Controller), a Balaton partján pedig egy tucat új bázisállomás (BTS: Base Transceiver Station), valamint elsősorban 1800 MHz-es antennákkal kibővített, megnövelt adóteljesítményű cella növeli a lefedettség minőségét és kapacitását. (2002.06.07)

>>> Még régebbi híreink - 2002.09.17 és 2001.06.14 között

Foci VB mobilokon is
Domino7 díjcsomag
GSM alapú kommunikáció automata berendezésekben
Westel MMS szolgáltatás
Pannon Vállalati Mobilhálózat
Bővülő Pannon GSM lefedettség a föld alatt
Nokia 6510 a Pannon GSM-nél
A Pannon GSM generátort adott a Heim Pál Gyermekkórháznak
#GOMAX: a GO magazin kép(üzenet)es melléklete
PannonW@P Navigátor a megyeszékhelyeken is
#GO Dominoval is
Westel Horoszkóp
Hetet egy csapásra
7 Mesterlövész
Westel: teljesen lebeszélhető havidíjas előfizetés *
Nokia 5210 a Westelnél
Nokia 6310 a Pannonnál is
A Westel bemutatta az MMS-t
Új tartalomszolgáltatások a Westelnél
Kétmillió ügyfél a Pannon GSM-nél
Nokia 6310 a Westelnél
Három részből áll a Praktikum-egyenleg
Praktikum árváltozások
Már kapható a Nokia 6310
Új Domino-címletek, hosszabb rendelkezésre állás
Pannon GSM emeltdíjas SMS tartalomszolgáltatás
Két és fél millió Westeles
Geoládák adatai már wapon is
A Pannont választják a legtöbben
Hójelentés a PannonW@P-on
Nokia 5510 az utolsó pillanatban
Új Pannon GSM bemutatóterem: ad@tbázis
TravelOnline: m-commerce a PannonW@P-on
Karácsonyra gyúrnak a nagyok
30 másodperces időszámítás a Vitamax Citynél
Percdíjas Pannon ügyfélszolgálat
GO-oplogó naponta
A Hamilton-nyakék rejtélye
Pannon Meteorológia wap és sms
Te+Én akció az új Westel előfizetőknek
Országos moziműsor a W+P wapon
Zero kapitány kalandjai wapon és smsben
Westel Staféta: szavazás a hónap sportolójára
SMS verspályázat győztesei
Praktikum/3310: akár 10.000 forint lebeszélhető
Megújult 25%-os kedvezmény: PannonPlusz
Régi-új ügyfélszolgálati telefonszám a Pannonnál: 1220
#GO: új infoSMS rovat
Pannon GSM: új előfizetői akció
BEE: diákigazolványhoz zsebpénz
Kedvezmény új Westel ügyfeleknek
DOMINO egyenlegfeltöltés MOL kutaknál is
Vodafone újdonságok: Eurocall egységes roaming, Vitamax SMS díj
>>> Még régebbi híreink - 2001.06.14 és 2001.01.15 között

2001.12.22 szombat
Az internetszolgáltató szerverbővítése miatt átmeneti fennakadások voltak/lesznek az oldal működésében. A karácsony előtti utolsó pillanatokban is éjt nappallá téve dolgozó rendszergazda nevében türelmeteket kérjük és köszönjük.
2001.11.28 szerda
Ma délelőtt súlyos hálózati zavar volt a Pannon GSM hálózatában. Budapest több pontján sem tudtak feljelentkezni készülékek a hálózatra (hívás helyett "No network coverage"); a régebben feljelentkezettek nem tudtak hívásokat indítani és sms-t küldeni, valamint őket sem lehetett felhívni. A Westel hálózatából Pannon számot tárcsázva hosszas várakozás után az "Error in connection" hibaüzenet jelent meg. Az első hibajelzések 10 óra körül érkeztek és kb. 12 óra után éledtek újra a telefonok. Technikai háttér: Budán, egy építkezésnél elvágták a közelben futó 48 eres optikai kábelt, amely a kapcsolóközpontok közötti adatátvitelt bonyolította. A kommunikációs hiba nem okozott teljes leállást, de a csúcsidős terhelést nem bírta el a tartalék útvonal. A hibát nagyon hamar javítani kezdték, de 48 üvegszál újrakötése sok időbe telt. Kora délutánra a forgalom helyreállt.
2001.11.03 szombat
Továbbfejlesztés előtt áll az apróhirdetés rovat. Az elképzelésről külön téma nyílt a fórumban, tessék elolvasni, kritizálni, javasolni!
2001.09.17 hétfő
A hétvégén sokak legnagyobb sajnálatára megszűnt a Domino kárták hálózaton belüli átirányításának lehetősége. A Westel ügyfélszolgálata szerint csak tesztüzem volt, és ez most befejeződött. Újraindításáról nem tudtak felvilágosítást adni, addig ismét csak a hangpostára lehet átirányítani elérhetetlenség idejére.
2001.09.02 vasárnap
Megjelent a Tarifatáblázat "melléklete" a Westel árváltozásokkal. Ezen közvetlenül egymás mellett láthatók a régi és az új árak.
2001.08.18 szombat
A Pannon GSM nemrég kiadott sajtóközleményében két kulturális fesztivál támogatásáról számol be, emellett hangsúlyozza, hogy a látogatók milyen jelentős mobilforgalmat generáltak. A Pepsi Szigeten megfordult 361 ezer látogatóból a pannonosok egymillió hívást és 333 ezer smst küldtek (a fogadottakat nem említik). Annak érdekében, hogy a hálózat elbírja a hatalmas terhelést, a környék bázisállomásainak kapacitását a maximumra növelték. Ugyanez az előkészület nem volt elmondható a másik fesztiválon, a Művészetek Völgyében, különösen Kapolcson járva feltűnően sok "Hálózat foglalt" hibaüzenetet kaptam a Pannonos telefonon. Netmonitorral utánanézve látszott a jelenség oka: kevés bázisállomás volt, egy-egy csatornával, amelyek csak 7 egyidejű beszélgetést voltak képesek lebonyolítani. Talán ennek volt köszönhető, hogy tíz nap alatt "mindössze" 130.000 hívást kezdtek és 40.000 smst küldtek onnan. A Westel bezzeg készült a Völgyben: netmonitorral a Pannonéhoz képest sokszoros hálózati kapacitás (9 csatornás hopping) látszott. Persze már az is nagy szó, hogy egyáltalán le volt fedve Kapolcs: néhány éve még azzal büszkélkedett a Völgy, hogy itt elhallgatnak a mobiltelefonok.
2001.08.16 csütörtök
Ismét jó ütemben haladnak a mobil.hix dolgai: felfrissült a tarifaelemzés is, amely a valós használati igények megadása után hosszas számsorokkal bizonyítva adja meg a leginkább érdemes tarifacsomagot.
2001.08.14 kedd
Ismét friss a Nagy Tarifatáblázat! Csaknem egyéves tetszhalottság után feléledt és ismét aktuális adatokat mutat a négy (!) magyar mobilszolgáltató mellett a Matáv árait is összehasonlító táblázat. Hibajelentéseket az éles szemű olvasók mellett az érintett szolgáltatóktól is szívesen várok emailben.
2001.08.06 hétfő
A Praktikum Roaming szolgáltatás elérési kódjai megváltoztak. Pedig még nincs két hónapja sem, hogy bejelentették az USSD callback szolgáltatást. Ki tudja mióta, azt meg főleg nem tudja senki, hogy honnan kellett volna róla értesülni, mindenesetre tény, hogy a *171 kezdetű egyenlegfeltöltés és a *177 kezdetű híváskezdeményezés nem mindenhol működik, például a horvát Cronet hálózatában nem. A középső számjegy 7-es helyett 2-es lett, így a következő formátumú kódokat kell használni: egyenlegfeltöltés *121*tizennégyszámjegy#, híváskezdeményezés *127*szám nemzetközi formátumban# (a végükön a hívásgombbal). További izgalmakat jelent, hogy néha még az új kódok sem működnek, például nem megy a SI-GSM (293-41) hálózatából (pedig kiírja, hogy a hívást indítják). Egyes hálózatokban a visszajelzés szövegében az ékezetes betűk helyén szóköz (vagy más betű) van (Nokia 6110-el próbáltuk), akárcsak a Szerencsekerékben, nyerés előtt: "K r s t fogadtuk, a h vUst ind tjuk.". Kevésbé szerencsés esetben a fenti szöveget egy SMS követi az alábbi szöveggel: "Műszaki okok miatt hívásait átmenetileg nem tudjuk továbbítani. Szíves türelmét kérjük." - ez szerencsére tényleg átmeneti, fél perc múlva már működhet is.
A Sziget kezdetén sajnos lemaradt a hír a két nagy szolgáltató SMS-híreire való jelentkezésről: Westelesek a +SZIGET hívószót küldjék el a 900-as számra, Pannonosok a SZIGET BE kódot a 9000888-ra.
2001.07.03 kedd
A napokban jelent meg egy új Westel-hirdetés, amely a kétmillió ügyféllel büszkélkedik. Néhány ember keze látható rajta, amint két ujjukkal (egyébként győzelmi jelként ismert) V betűt mutatnak. Kicsit jobban megfigyelve látható, hogy a felső kis képen nem más, mint a vezérigazgató, Sugár András szerepel, mégpedig a szokásos fekete öltöny helyett egészen lazán öltözve. A képre vagy ide kattintva az egész plakát megtekinthető.
2001.07.02 hétfő
Harangozó Dániel, a külföldi prepaid oldalak felelőse felfrissítette az összeállítást, így ezen a nyáron is bátran használhatjuk, ha külföldre utazunk.
>>> Még régebbi újdonságok az oldalon: 2000.11.03-2001.01.15

[ Friss | Fórum | Apróhirdetés | FAQ | Email | Szolgáltatások | Szolgáltatók, Tarifatáblázat, Igények | Készülékek | Akciók ]

TOP100